Csoportterápia
A csoportban integratív, művészetterápiás módszerrel olyan mély rétegeket közelíthetünk meg gyógyító és kreatív módon, ahová a normál verbális terápiás eszközökkel nem, vagy csak rendkívül hosszú idő alatt juthatnánk el. Az alkalmazott... technikák egyike a relaxáció. Hatására álomközeli, megváltozott tudatállapotba kerülhetünk, és ez az állapot igen alkalmas lelkünk mélyebb rétegeinek megjelenítésére. Behunyt szemünk előtt lassan légiesen lebegő képek jelennek meg. Ezeket a képeket imaginált képeknek, vagy az érzékletesség kedvéért belső képeknek nevezzük. A felvillanó képsoroknak gyakran igen intenzív, mégis álomszerű hatásuk van. Ez az álomszerű állapot rendszerint tovább tart, ami elősegíti a képek lerajzolását, lefestését. Rajz-, illetve festeni tudás nem szükséges, ugyanis a képi megjelenítés a befelé figyelés, elmélyülés eszköze. (Természetesen ha valaki tud és szeret rajzolni, festeni, az csak jó.)
Belső képek
A lerajzolt és lefestett képek a belső képeknek a kívülre helyezését jelentik, azaz a belső képek "átrajzolódnak", "leválnak" önmagukról, a belső érzésekről és így rajzolójukról, ezért biztonságosabb távolság keletkezik rajzoló és képe között.
A relaxáció során megjelenő képek néha álmokból, néha fantáziából, testérzetekből, illetve elfelejtett gyerekkori emlékekből keletkeznek. Az elfelejtett gyerekkori emlékek előbukkanását jól szemlélteti a következő idézet egy korábbi csoport résztvevőjétől: „Korábban valahogy úgy működtem, hogy a múltam szakaszonként levált és eltűnt az életemből. Így alig volt kapcsolódásom gyerekkori önmagammal. Elvesztett múltdarabjaimat a relaxáció képeiben most újra élem, majd „visszafűzöm" önmagamra, a megrajzolt és lefestett képeken keresztül. Így ismét egymás mellé kerülnek, életem különböző szakaszaiból eltűnt, elfelejtett életesemények”
.Az ilyen emlékfelidézések során mintha időalagútba kerülnénk, hiszen hirtelen kisgyerekek leszünk, és teljesen belegabalyodhatunk ezekbe az erős és bonyolult, néha fájdalmas érzésekbe. Például: „Nem tudom magamat kívülről látni, annyira benne vagyok a homokozós testtartásban. Érzem a baba hurkákat, látom kezeimen a pihéket, nagyjából 90 cm-es vagyok, és ha behunyom a szememet, akkor teljesen ott vagyok.” Felnőtt önmagunk ugyan párhuzamosan szintén jelen van, de jelenléte halvány, hiszen most túl erős a kisgyerekkori hatás. Ha ilyenkor egy kicsit pihentetjük a történést, majd kis idővel később újra felelevenítjük a történteket, addigra már valószínű, hogy nagyobb részt felnőttként leszünk jelen, azaz már megváltozott pozícióból, felnőttként láthatjuk kisgyerekkori önmagunkat és történetünket.
Reflektív szint
Ezt a pozícióváltást „reflektív szintnek” nevezem. Ilyenkor az emlékfelidézés egy aktívabb szintjére lépünk, lassan leválunk, távolodunk a múlttól, majd fokozatosan visszatérünk a jelenbe. Így képesek vagyunk új nézőpontokból, felnőttként, mintegy kívülről, reflektív módon megpillantani kisgyerekkori önmagunkat, helyzetünket. Azaz elkezdődhet az átdolgozás. Az átdolgozásnak egyik alapfeltétele, hogy gyerekpozícióból felnőtt pozícióba kerüljünk, és a felnőttségünk élettapasztalatával segítsünk kisgyerekkori önmagunknak az újra megélésben és megértésben. Így az is látható lesz, hogy mit csinálhattunk volna ott és akkor másképp. Az esetből levonhatóak bizonyos tanulságok, beleértve a későbbi élethelyzetek során keletkezett ismétlések párhuzamosságának összefüggései a gyerekkori alaptörténettel. Mindez persze képről képre többé-kevésbé újra lejátszódik, megismétlődik, azaz belső munkánk spirálszerűen mélyülni fog.
6-8 fős csoport indulása folyamatosan lehetséges.
Jelentkezni folyamatosan lehet csoportterápiára:
mezeypeter13@gmail.com
06-20567-3784
